Élmények, tapasztalatok, és még sok egyéb...

Dunadain kolléga volt a gyorsabb.

Napok óta foglalkoztat a dolog, hogy vajon miért is mennek el emberek innen, miért érzem azt, hogy valami megváltozott?!

Nem hiszem hogy lehetne egyértelmű magyarázatot találni, lehet fogni az évszakra, lehet fogni csalódásokra. Én nem akarok kiregisztrálni, pedig mint azt már régebben említettem, az oldal eredeti funkciója számomra érdektelenné vált. Nem mintha kapcsolati szinten rendeződtek volna a dolgaim, sőt... Úgyhogy nyitott vagyok, csak nem fűzök nagy reményeket a dologhoz. Lehet meggyőzni az ellenkezőjéről!  ;)  :D 

Szóval a távozás gondolata fel sem merült bennem, de egyes (számomra fontos és érdekes) emberek távozása után azt vettem észre, hogy valami nem olyan már mint régebben. Mint szintén egy korábbi bejegyzésemben említettem, blogfüggő voltam. Igen, csak voltam. Mert -bár ez szubjektív dolog- azt kellett észrevennem, hogy a blogrészleg is tavaszi szünetre vonult.

Olvasgattam tehát a blogokat, de valahogy azt láttam, látom, hogy a nem is oly rég még aktív és viszonylag összetartó közösség felbomlott. Persze vannak új blogolók, akiket most és ezúton üdvözlök itt!  :) De mégis...
Nekem, mint "hivatásos olvasónak" hiányoznak az élcelődések, a komoly és kivesézett témák, a tudat, hogy ebben a személytelen és virtuális világban is születnek-születhetnek valós emberi kapcsolatok, kialakulhatnak közösségek. Lehet hogy idealista vagyok, lehet hogy naiv, vagy csak egyszerűen hülye.

Azt vettem észre tehát, hogy már hozzászólni, kommentelni sincs kedvem, és ami szörnyű, hogy másnak sem nagyon. Egy blogbejegyzésre csak pár komment érkezik. Ez nem túl lelkesítő a blogolónak, az olvasónak, és nem kedvez a témafelvetéseknek sem.

Közben lejárt az örömpolgársági előfizetésem, és mivel ezeket tapasztaltam, arra gondoltam, hogy nem is újítom meg. Ma mégis megtettem.

Talán mert tavasz van... Remélem megújul az oldal, a társaság is. E tekintetben optimista vagyok!  :) 

Kellemes és szép napot mindenkinek!

Rosszul ébredtem. 

Ez a momentum általában meghatározza a napomat, hiszen gyenge kezdés után az esetek többségében erős visszaesés következik. Pedig alapvetően jókedélyű, vidám ember vagyok.

Tehát ma rosszul ébredtem. Felriadtam valamire, fájt a fejem. Kint még sötét volt. Gyors zuhany, borotválkozás, ez ilyenkor szokott segíteni. Felfrissít, a tisztaság érzése pedig feltölti a halandót. De ma valahogy ez sem segített. Kávéfőzés, és -tudom hogy egészségtelen- rágyújtás, hírek böngészése... szóval a napi rutin. Valami még mindig nem volt kerek, mert ugyanolyan nyűgös maradtam.

Bekapcsoltam a számítógépet, átnéztem a leveleimet, ami fontosabbnak tűnt, azt meg is válaszoltam. Majd beléptem ide. Szerencsére!

Mert a következő egy órát egy kedves és szép, intelligens nővel tölthettem. Tulajdonképpen közösen kávéztunk. Ő még ágyban, én már nem. Semmi extra nem történt, beszélgettünk, vagy ha pontos akarok lenni, akkor chateltünk. Nem az első eset volt, remélem hogy nem is az utolsó, de valamiért ez most különlegesen jólesett. Pedig még élőben sosem találkoztunk, talán nem is fogunk (no azért remélem hogy ez nem így lesz), és a beszélgetés sem volt extra témákkal megfűszerezve.

Beszélgetünk egyszerűen, mint két ember. Talán mint két barát. És észre sem vettem, de eltelt egy bő óra. Egy óra, ami most megváltoztatta a napomat. Szó szerint, hiszen közben a nap is felkelt, besüt az ablakon, fénye beragyogja a szobát. A lelkemet, a gondolkodásomat pedig feltöltötte M., aki jelenlétével, szavaival, puszta lényével feltöltött pozitív energiával.

Most már jó kedvem van, még a nap is szebben süt.

A tél, a hideg, a sötétség kiveszi az emberekből az energiát. De jön a tavasz, újraéled a természet, visszatérnek szépen lassan a színek, illatok. És ettől visszatér, újraéled mindenkiben az energia. Mert már nagyon hiányzik a tavasz.

Nem, nem a szerelem beszél belőlem, mielőtt valaki summásan megfogalmazná. Semmi köze a szerelemhez (bár az említett Hölgy tekintetében ez sem lenne meglepő ; ), viszont a vágyhoz annál több.

Vágyom a fényre, a melegre (nem úúúgy), a színekre és az illatokra. Vágyom az emberekre, a társaságra, és igen, természetesen a szép és csinos női testekre. Túl régóta vagyok/vagyunk bezárva a meleg lakásba. Elég volt. 

Tavasznak üzenem, hogy most aztán húzzon bele, mert kérni fogom a panaszkönyvet!  :D 

Tegnapi hír volt, hogy beszakadt a Balaton jege két amerikai luxusterepjáró alatt.

Két Hummer volt az érintett jármű, ami tudvalevőleg olyan 10-20 millió jó magyar forintért kapható, tehát nem az a tipikus népautó. Aki ilyet tud magának venni, az nyílván az élet egyéb területein is a legjobbat, legújabbat, leginkább trendit szereti.

Lehet hogy ők így "lékhorgásznak"?!  :o 

De most komolyan. 

Vagy tényleg annyi a pénze az illető(k)nek, hogy nem tudják mire költsék, vagy tényleg ennyire ostobák. Mi a fenét kerestek a Balcsin?

Én azt mondom megérdemli a sorsát,  aki ilyen marhaságot csinál. 

Bár az is lehet, hogy egy kicsit átlagosabb honpolgár átka fogant meg, amikor elporzott mellette a hatalmas monstrum: "Ó, hogy nyílna meg alattad a Balaton!"  :D  :D  :D 


!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/f0e8f0420120208102556.jpg

Találó, nem?!  :D  


!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/f0e8f0420120207090259.jpg

Azt mondta nekem az egyik itt lakó polgártárs (férfi), hogy neki bizony sok sikeres randija volt már erről az oldalról.

Amikor kérdeztem a titkát, annyit válaszolt, hogy töltsek fel farkas képet, és tódulni fognak a nők. 

Rajtam nem múlik. Tessék Hölgyeim, itt a farkas-kép, lehet tódulni!  :D  :D  :D 
























Csak tudnám miért erre gerjednek?! A NŐKET sosem fogom megérteni!  :D  :D  :D 


!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/f0e8f0420120127075826.jpg

Tegnap, miután kiléptem Eropolis kapuján, rájöttem arra a szomorú tényre, hogy bizony elfogyott az egyetlen káros szenvedélyt jelentő cigarettám. Mivel Andersen meghalt, mese nincs... Le kellett mennem a boltba. Felöltözés, néhány csendes és szalonképtelen kifejezés elmormolása után el is indultam.

A boltban nem sokan voltak, ami az eladótér mérete miatt elég szerencsés dolog, hisz még így is ki lehetett volna tenni a "megtelt" táblát. Két vásárló volt előttem, egy elég fickósra ivódott férfiember, és egy fiatal anyuka, egy olyan 4-5 éves forma kisfiúval. Pont ők kerültek sorra, és a hely adottságai miatt hallottam mit vásárolt. 3 szelet (!) kenyér, egy fél liter tej, és egy kiló cukor. Míg anyuka vásárolt, addig a kisfiú belenyúlt a pulton lévő kosárkába, amiben kis csokoládészeletek vannak. Tudjátok, a 40-50 forintos csokiutánzatok. És elhangzott a nem is olyan meglepő kérés:

- Anutiii! Vetel nekem csotit?

Az édesanyja zavarba jött, szépen kivette a csokit a srác kezéből, visszatette a kosárba, és nagyon halkan odaszólt a kisfiúnak:

- Drágám! Anyu most nem tud csokit venni, mert nincs pénzünk. De nézd csak, vettem cukrot, majd otthon felolvasztom, és kapsz égetett cukrot. És ha lesz pénzünk, olyan csokit kapsz, amilyet szeretnél!

A kisfiú nem hisztizett, csak nézte a csokit bociszemekkel. Az anyuka (nem tudhatta hogy hallottam az odasúgott szavakat) zavartan és villámgyorsan bepakolt a szatyorba, köszöntek, és kiléptek a boltból.   A részeg ember nem mutatott hajlandóságot a vásárlásra, ezért gyorsan odaléptem a pulthoz, és kértem a cigarettát. De az előbbi jelenet annyira nem ment ki a fejemből, hogy megkérdeztem a boltost, ismeri-e őket. Azt mondta, hogy minden nap itt vásárolnak, mindig este jönnek, és ugyanazt veszik. A csokit már próbálta ajándékba adni a kiskölyöknek, de az anyuka nem fogadta el, láthatóan szégyenkezett. Ráadásul gyalog járnak, és bizony elég messze laknak ettől a helytől. Eszembe jutott valami, gyorsan vettem pár tábla "lila tehenes" csokit, repülőgépvezetős kekszet, meg egy gyümölcslevet. Bepakoltattam egy szatyorba, fizettem, és a boltos által mutatott irányba indultam.

Nem is sok gyaloglás után megláttam őket. Kézenfogva sétáltak a sötétben, és ahogy közelebb értem, hallottam, ahogy az anyuka mesét mond a kisfiúnak. Amikor melléjük értem, meg akartam őket szólítani, és oda akartam adni nekik a szatyrot. De jöttek mentek az emberek, hisz épp egy pékség közelében voltunk, ezért hirtelen gondolattól vezérelve ezt találtam mondani:

- Elnézést Asszonyom, ne haragudjon hogy megállítom, de a boltban tetszett hagyni a szatyrát! Még szerencse hogy utolértem magukat!

A nő éppen tiltakozni akart, de nem vártam meg, és egy "bocsánat, de mennem kell" mondattal a kezébe nyomtam a szatyrot, és sarkon fordultam. Egy sarokkal arrébb hátranéztem, a nő még mindig ott állt, nézte a szatyrot. 

Hazafelé bandukolva gondolkodtam. Újabban ez kezd szokásommá válni, bár elég megterhelő tevékenység. Rájöttem, hogy milyen hülyék is vagyunk mi emberek. Folyton panaszkodunk valami miatt, elégedetlenkedünk a politika miatt, utáljuk a szomszédban hangoskodó szomszédot, a lényeg, hogy valami problémánk mindenképp legyen. Erre itt egy család, akinek annyi pénze sincs, hogy a gyereknek egy 40 forintos csokit megvegyen, mégis csendesen és szépen, panaszkodás és zokszó nélkül élnek. Becsületesek, csak szegények. Nekik pedig lenne okuk panaszkodni. Nem teszik.

Tudom, az sem megoldás amit én csináltam. Tudom, ha már valamit adtam nekik, az lehetett volna értelmesebb dolog is. De én láttam a kisfiú szemét, és a szemében azt  fajta fájdalmas, megszokott beletörődést. Láttam, és igazából neki akartam kedvezni. Hiszen csak egy gyerek, aki megérdemli azt, amit más gyerek simán megkap. 

És a becsületességről egy példa.
Ma reggel megint leszaladtam a boltba, hiszen friss kenyér is kell. A boltos mosolyogva mondta, hogy nyitáskor már ott volt a fiatalasszony, kezében a szatyorral, és mindenkit maga elé engedve várta a pillanatot, hogy egyedül maradhasson Marikával, az eladóval. Marikánk rögtön tudta honnan fúj a szél, és kivágta mindkettőjüket a kínos helyzetből:

- Óh Kedvesem, látom utolérte magát a fiatalember! De jó hogy be tetszett szaladni, mert nem csak a szatyrot, hanem a kifizetett árut sem tetszett elrakni. Még jó hogy félretettem. 

És ezzel a lendülettel egy fél rúd párizsit, egy doboz vajat, egy lisztet és egy doboz tojást tett egy újabb szatyorba. Az asszonyka zavartan kezdte volna mondani, hogy Ő ezt nem... De Marika karakán asszony, elvágta a vita fonalát:

- Legközelebb tessék jobban figyelni, mert nem biztos hogy tudni fogom kié az itt hagyott áru! Adhatok még valamit?

Az asszony pedig (Marika szerint) hálásan nézve, zavartan a helyzettől, és immár két szatyorral a kezében távozott.

Isten áldja Marikát is, gondolom nem jár erre, így le mertem írni a nevét. Megmentette a helyzetet, az asszonyka tisztességtudata sem szenvedett csorbát.

Mi pedig, mielőtt nekikeseredünk valaminek, gondoljuk végig a dolgot. Tényleg akkora a probléma? Muszáj feleslegesen idegeskedni? És talán rájövünk, nem is élünk olyan rosszul.

Úgy látszik nem véletlenül történnek dolgok. Kényszerűségből vagyok itthon, de ez a kényszer vezet az ilyen tapasztalatokhoz. És van időm felfogni, értelmezni a körülöttem lévő világot. Nem rohanok, ezért van időm nézelődni, látni és tapasztalni. 

És írni...

Tegnap egy érdekes látogatóm volt.

Ő volt az a fiatal srác, aki úgy gondolta, az autója elején látható márkajelzés nem tükrözi híven a gépcsoda tudását, és mivel ugró vadállat (Jaguár, Szarvas) nem volt a környéken, beérte egy ugró manussal is. Na, az voltam én.

Szóval az ügyvéd felhívott, és megkérdezte, fogadnám-e a srácot, mert szeretne bocsánatot kérni. Bár az első gondolatom nem volt éppen keresztényi, mégis azt válaszoltam, hogy jöjjön. Alig egy bő óra telt el, meg is jelent a srác. Az szimpatikus volt, hogy nem apucival, nem ügyvéddel jött, hanem egyedül. Becsengetett, és miután bemutatkoztunk egymásnak, szépen belekezdett a mondókájába.

Hallgattam ezt a 22 éves srácot. Látszott rajta, hogy zavarban van, talán fél is, mindenesetre szépen fogalmazott, a gondolatai összeszedettek voltak. Összességében látszott rajta, hogy nem egy elfuserált aszfaltbetyár. Ezt belül egy kicsit sajnáltam, mert egyszerűbb lett volna a dolog, ha egy ütődött, nemtörődöm, link alak lett volna, akit őszintén lehet gyűlölni az engem ért sérelem/sérülés miatt. Hallgattam amit mond, és szép lassan körvonalazódott a baleset számomra eddig homályos része is.

Az autót a szüleitől kapta, amikor sikeres érettségi vizsgát tett. Az eltelt négy év alatt diákmunkával, szülői támogatással az addig alap autót módszeresen tuningolta, csinosítgatta, és éppen a legújabb fékrendszert akarta a barátainak megmutatni. Ezért jöttek össze a parkolóban az esti órákban, hisz addigra  az a nagy terület gyakorlatilag kiürül, nyugodtan és biztonságosan lehet őrültködni egy kicsit. Legalábbis eddig ezt gondolták.

Amikor idáig ért, a bennem lévő sértett önérzetem megfogalmazott egy elég rosszindulatú, ám nem is annyira ostoba kérdést. Nevezetesen azt, hogy mivel foglalkoznak a tisztelt szülők?! És szinte kéjes örömmel véltem hallani, hogy Apukám vállalkozó, Anyukám pedig jogász (vagy valami ilyesmi). És igen, már el is döntöttem magamban, hogy ez egy elkényeztetett ficsúr, akinek csak megszületnie volt nehéz...

Ám jött a válasz. Az édesapja egy gyárban dolgozik, az édesanyja (a sors fura fintora) pedig szakasszisztens egy egészségügyi intézményben. Az autót hitelre vették, fizetik is még 6 évig. Nekik maguknak egy ősöreg Fiat Panda van a birtokukban. Az autót azért vették a srácnak, mert kitűnő érettségi vizsgát tett, és sikeresen felvételizett az orvosi egyetemre.

Nem örültem ennek a válasznak. Kínos csend következett, majd a srác zavartan felvette a beszélgetés fonalát, és mesélni kezdte a baleset további eseményeit. Szóval megmutatta az autót a barátainak, kicsit bőgették a motort, nézegették a különböző színű neonvilágításokat.
 
Vagyis tették azt, amit tettünk annak idején mi is. Csak mi nem autóval, hanem Simson motorokkal. 

Valaki megkérdezte tőle, hogy mennyire jó a fékrendszer, majd elkezdték ugratni, hogy biztos valami gagyi koreai cucc van az autó alatt, és csak duma a profi felszerelésről szóló híresztelés. 

Pont ahogy mi ugrattuk egymást kamaszként.

Addig-addig ment a "vérszívás", amíg fiatal hősünk bizonyítási kényszertől hajtva bepattant a neonzöld csodába, és egy laza driftbemutatóval akarta bizonyítani a maga és az autója igazát. 

Ahogy tettük volna talán mi is, amikor ennyi idősek vagyunk.

Tehát nagy gáz, nagy lendület, fék és kézifékmanőver okozta fékcsikorgás (erre még emlékszem), faroló autó, gumifüst, majd a lámpa fénykörében (ez is megvan még) feltűnő alak puffanása (ez már nincs meg) a történések sorrendje. 

Amikor a srác idáig ért a mondókájában, bennem megint előjött a dühös önérzet, de közel sem akkora intenzitással, mint az elején.

Megtörtént a dolog, a srác rögtön hívta a mentőket, és saját maga hívta a rendőrséget is. Elsősegélyben kezdett részesíteni, ahogy mondja, szinte gépiesen tette a dolgát. Nem húzom az időt, nagyjából mindenki tudja az elkövetkező rutint. Mentő megjön, elviszi a sérültet, rendőrség szondát fújat, tanúkat hallgat meg, a srácot őrizetbe veszik, a kocsit lefoglalják.

A srác nem szépít, elismeri hogy hibázott. Az autó tudásához az Ő tudása kevés volt. Nem is figyelt oda, csak a bizonyítási kényszer volt benne. Azóta nem nagyon tud aludni, és nem azért mert rémálmok gyötrik, hanem mert tudja hogy hol és mit rontott el, és próbál a lelkiismeretével elszámolni. Én meg szép lassan kezdem megsajnálni. Észrevette, és rögtön közölte, hogy nem kell, hiszen hibás volt, nekem sérülést okozott, és erre nincs mentsége- Nyomatékosan megkért arra, hogy ne mondjam senkinek a látogatását, mert nem a büntetés csökkentése, vagy a kedvezőbb elbírálás miatt keresett meg. Csak a szemembe akart nézni, és elmondani azt, amit csak Ő tudhat az előzményekről. Nem is bocsánatot akart kérni, mert szerinte ez nem megbocsátás kérdése.

Fiatal Barátom!

Valóban nem megbocsátás kérdése a lelkiismerettel vívott harc, de a magam részéről kijelenthetem: nem haragszom. Nem vagyok boldog a kialakult helyzet miatt, de harag (már) nincs bennem. Te egy életre megtanultad, hogy a közúti közlekedés (és a medve) nem játék, én meg megtanultam hogy körültekintőbben közlekedjek, és ne ítéljek elhamarkodottan.

Ami viszont mindenkinek tanulság lehet, az nem más, mint ama már-már elcsépeltnek tűnő mondat: egy rossz pillanat egy egész életet tehet tönkre.

Tehát vigyázzunk. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra, és a gyermekesek nagyon vigyázzanak a gyermekükre. És ne szégyelljünk tanulni sem a magunk, sem a mások hibájából.

Csak hogy egy kis mosoly legyen az arcotokon!  :) 

Két gyárigazgató beszélget:
-Te fizetsz a dolgozóidnak?
-Megőrültél?! Dehogy fizetek! És Te?
-Egy fillért se!
-És bejárnak?
-Be bizony! Nálatok?
-Nálunk is!
-Te, nem kellene ezektől belépődíjat szedni?

Apuka benyit a fürdőszobába, és meglátja, hogy a fia a tükör előtt sminkel. Zavart felháborodással kérdezi:
- Fiam! Te buzi vagy?
- Nem! Hercegnő!

 ;)  :D 

Kellemes és eredményekben gazdag éjszakát kívánok! De azért pihenjetek is!  ;) 

2011. december 23. 19.30

Végeztem a munkával, vár még rám a szokásosnak mondható karácsonyi "last minute" vásárlási körút. Isten sem tudná megmondani, vajon miért hagyom mindig az utolsó pillanatokra a ezt a dolgot, de biztos genetikai az ok. :)

A parkoló felé tartva az egyik rogyásig tuningolt autó mellett fiatalok csoportosultak. A hallottak alapján vagy nem voltak már szomjasak, vagy alapból degeneráltak lehettek. Elmentem mellettük, közben azon mosolyogtam magamban, hogy a gondolataimban megforduló "ezek a mai fiatalok..." kezdetű filozofálás milyen hülyén is hangzik. Mintha 50 éves lennék. :D Épp itt tartottam, amikor a hátam mögött hallottam a kocsi felbőgő motorjának a hangját, meg a fékcsikorgást. És hirtelen besötétedett, minden elhalkult...

2011. december 20.30 (?)

Nyitogatom a szemem, és az elmém. Mindkettő fáj. Próbálom kitalálni, hol a francban is vagyok, de a fertőtlenítő jellegzetes szaga alapján -no meg a fölém hajoló fehér köpenyt viselők kinézete miatt- kitalálom: ez bizony kórház! De mi a fenét keresek én itt? A kérdést valószínűleg hangosan is megfogalmaztam, mert a doktor mosolyogva közölte, hogy kicsit el vagyok ütve autóilag, így jobban tenném, ha nem nagyon mocorognék addig, míg a vizsgálatokat be nem fejezik. Szót fogadok.

2011. december 23. 22.00

Megvannak a vizsgálati eredmények, szerencsére semmi komoly, egy kis agyrázkódás ( képzeljétek, az orvosok szerint van olyanom!  :D  :D  :D ) bordarepedés, néhány zúzódás és hámsérülés. Ja, és eltört a jobb kezem kisujja. Biztosan azzal tompítottam az esést. A lényeg, hogy ezt a karácsonyt megúsztam vásárlás szempontjából. Közben megérkeznek a rend éber őrei is, és kikérdeznek a balesettel kapcsolatban. Jótól kérdezik. :D Ráadásul egy idő után kezdem magam gyanúsítottnak érezni, ezt szóvá is teszem. Megnyugtatnak, hogy nem vagyok gyanúsított. Ezt mondták, Tekintetes Bíróság! :D

2011. december 23-december 31.

Unalom, unalom, unalom... Nézegetem a nővérkéket, és szilveszter környékén bizony már-már erotikus képzelgéseim is támadnának, de valahogy mindig úgy alakul, hogy az éjszakás nővérek (bocs', szakápolók) a " nem fiatal és nem szép, de legalább szadista" típusból vannak kiválogatva. De ezt kéretik nem komolyan venni teljesen, mert bár hideg profizmussal ( és viccnek sem nevezhető bérrel) dolgoznak, de tény hogy profik. 

2012. január 4.

Végre hoztak nekem egy laptopot, így legalább a külvilággal tudok kapcsolatot tartani. Mondjuk az is igaz, hogy állítólag pénteken "szabadulok".

És a mai nap...

Igen!!! Holnap szabadulok!!!  :D  :D  :D 

Így megkésve ugyan, de ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog, sikerekben és minden másban gazdag új évet! 

Most pedig öregesen pihizek egy kicsit... :D

Mindenkinek békés, boldog, meghitt karácsonyi ünnepet kívánok! 

Végre LETILTOTTAK!  :D 

A szokásosnál kicsit hosszabb idő után léptem be az oldalra ma reggel. Sok levél fogadott, de ebből egy automata üzenet volt az, ami megdobogtatta a szívemet. Igen, Eropolis-os tartozkodásom első tiltását sikerült beszereznem.

Nézzük akkor, ki is tiltott le, vajh' mekkora bunkó voltam vele?! Mert valamivel biztosan megbántottam, belegázoltam a lelkivilágába, megaláztam, bántó szóvirágcsokorral (cserepessel) dobálóztam... Hiába, már csak ilyen vagyok, akik "ismernek", ezt már pontosan tudják.  :D 

Megnéztem az adatlapot. Majd ismét megnéztem. Bevallom, szörnyű dolgot követtem el az említett Hölgy kapcsán. Mea culpa, mea maxima culpa!!!

Történt ugyanis, hogy inzultáltam az említett polgártársunkat, nem szépítem, nemes egyszerűséggel az általam létrehozott csoportba vettem fel. Tettem ezt az Ő beleegyezése nélkül. 

Mentségemre szóljon, hogy ez semmiféle kötelezettséget nem ró senkire, ha nem akar a csoport tagja lenni, hát elég egy sima "kilépek a csoportból" opciót választani, és el is van intézve a dolog. A csoportról csak annyit, hogy azokat gyűjtöttem össze benne, akik egy lakóhelyen, környéken élnek. Azt gondoltam balga módon, hogy segít ismerkedni, barátkozni, hiszen sokkal jobb eleve olyan (lehetséges) partnerek közt keresgélni, akik nem az ország másik feléből származnak.

De ennél több mentségem nincs. Egyetlen szót nem beszéltünk, nem zaklattam levelekkel. De a tiltás az tiltás, most elvonulok, levonom a konzekvenciákat, önkritikát gyakorlok, és nyílt színen főbelövöm magam egy akasztófa alatt, kiéheztetett oroszlánok között!  :D  :D  :D 

No, de erről ennyit, hiszen tudom, hogy már sokan írtak erről a jelenségről. Valahol meg örülök is, hiszen ezek szerint számítok...  :D  :D  :D 

Csak halkan jegyzem meg: a csoportból azért nem lépett ki!!!! Én meg nem bánom ha marad. Lehet csak engem nem bír. Ezt meg elfogadom!  :D  :D  :D 

Kellemes napot mindenkinek!  ;) 

Végre péntek.
Ma sikerült elégedett vigyorral a képemen kikászálódnom az ágyból, hiszen péntek van. Ezt a napot (főleg a végét) szeretem a legjobban. Na szóval kikászálódás, zuhany, kávéfőzés, mobilon újságolvasás kávézás közben. Ez egyfajta rutin már nálam. Ma azonban kiguvadt a szemem az egyik cikk miatt, és elgondolkodtam.

A baon.hu-n beszámolnak Scmitt Pál köztársasági elnökünk országjáró körútjának kecskeméti állomásáról. Nem foglalkoznék most olyan "piti" dolgokkal, mint a jegyző által betiltott szocialista sajtótájékoztató, sokkal inkább felkeltette egy-két mondat a figyelmemet abból a részből, melyben Scmitt Pál meglátogatta a Kodály Zoltán Iskolát. 

Itt rendhagyó (mindenhol ezt teszi) osztályfőnöki órát tartott több száz, a közjogi hatalmasság láttán megszeppent kisdiáknak. Itt most idézném a cikk ezen részét:

A kissé megilletődött közönség hamar feloldódott hallva az elnök közvetlen, humoros szavait. Schmitt Pál a Facebook és az sms silány nyelvezetével állította szembe a magyar nyelv sokszínűségét, majd az élethosszig való tanulás és a testedzés fontosságára is kitért. Spontán taps tört ki, amikor elmondta, nemrég görögül kezdett tanulni, és heti kétszer vesz tárogatóórát, melyen felül három órát gyakorol is. Az elnök ezután három tanulót szólított a színpadra, és megbeszélte velük, ki milyen irányba tart, és mit lehetne még fejleszteni. Az iskola dísztermében az ország első emberét búcsúztató mosolyok és a vastaps már nem a köztársasági elnöknek szólt, hanem Schmitt Pálnak, az embernek. 

Eddig az idézet. Édes Istenkém, Te aki a mennyekben lakozol! Remélem ekkora marhaság miatt nem pottyansz le közénk!!! 

Figyelem!!! Scmitt Pál a "fészbúk" és az "esemes" silány nyelvezetét állítja szembe a magyar nyelv sokszínűségével!!!!!!!!!  :o  :o  :o  :o 

Ha valaki elfeledte volna a hegyeshalmi Paprika Csárdának írt tavalyi köszöntőt: 
"Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel. Schmitt Pál, 2010. szept. 7." Ülj le kisfiam, 1-es... :D  :D  :D 

Jóóó, tudom... Meg lehet tanulni helyesen írni. Én is kísérletezem vele, szerencsére nekem nem kell akkora nyilvánosságra számítanom mint szegény Mr. Presidentnek, de azért kicsit furcsa az Ő szájából nyelvtani összevetéseket hallani (vagy halani?  :D ).

A másik dolog ami a cikkből kiderül, hogy Elnökünk nem rest tanulni, hisz tanul görögül is. Lehet egy javaslatom? Először magyarul helyesen. Valahogy hitelesebb lenne nekem a tanulásra buzdító mondatcsokor.
És hát a tárogatózás... Remélem nem a lódent tárogatja...  :D  :D  :D 

A cikk zárógondolata is eszembe juttatott valamit. Spontán kihívott három tanulót a színpadra (a TEKnősőrök szigorú tekintetétől övezve), elcsevegett velük, ki milyen irányba tart, és mit lehetne még fejleszteni. Ezt követően: "Az iskola dísztermében az ország első emberét búcsúztató mosolyok és a vastaps már nem a köztársasági elnöknek szólt, hanem Schmitt Pálnak, az embernek."

Megint idéznem kell, most egy tanulmányból. Egy éve olvastam Nagy Veronika „Éljen Rákosi! Éljen a Párt!”(rigmus)- A szovjet típusú propaganda és a személyi kultusz megjelenése Magyarországon 1949-1953 között című tanulmányát. Ez jutott eszembe a cikk kapcsán, hangneme és a sztorija kapcsán:

"Rákosit humánus, „emberközeli”, atyáskodó személyiségnek mutatták be, ezzel is példaképnek állítva őt. Gyakran szóltak az olvasmányok a párttitkár és a termelőszövetkezeti parasztok, gyermekek, mozgalmárok találkozóiról. Példaként Rákosi Varga Barnabással, egy sztahanovista bányásszal való találkozását említhetjük: ,,- Maga az a Varga Barnabás? Ez a mondat szíven ütötte Varga Barnabást, Rákosi elvtárs ismeri őt! A Kossuth-díj kiosztását követő fogadáson hosszan elbeszélgetett Rákosi elvtárssal. Kiderült, hogy Rákosi elvtárs már régóta figyelemmel kísérte munkáját és pontosan tudta, milyen győzelmeket ért el a szénbányászatban”."

No comment. Elfogadom ha azt mondjátok, erőltetett a dolog, de leszögezném, ez most nem Scmitt hibája (vagyis hogy ez az összefüggés jutott eszembe), hanem a lelkes bértollnoké. Úgy lett volna számomra teljes az élmény, ha a cikk zárómondatai egy úttö...izé...kiscserkész szavai lennének:

„Éljen sokáig a mi drága édesapánk, bölcs tanítónk és vezérünk, Schmitt elvtárs!”  :D  :D  :D 

Végezetül engedjétek meg, hogy felhívjam a figyelmeteket egy blogra. Tegnap találtam, és nagyon jól szórakoztam az írásokon:
tekasztorik.blog.hu

Mindenkinek eredményekben, élményekben, sikerekben, kéjben, munkában, tanulásban, utazásban, egyéb tevékenységben (a megfelelő rész aláhúzandó) gazdag hétvégét kívánok!!!  :D  :D  :D 

A pörgő fórumok közt találtam egy kérdést "Miért nem?" címmel, amiben a tisztelt témagazda azt szeretné megfejteni,miért is nem talál olyan hölgyet, aki szívesen töltené vele az idejét. Biztos megvan az oka, ha más nem, hogy kb. ötször több hímnemű van regisztrálva, mint hölgy. És ez a legegyszerűbb indok.  :D 

Magam is elgondolkodtam a dolgon, egy kicsit más szemszögből. Én miért is vagyok itt? Az alapgondolat egyértelműen a szexpartner megtalálása volt, de érdekes módon jó ideje pont ezt a részt nem gyakorlom. Mi változott? Semmi. Vagyis elkezdtem blogokat olvasgatni. 

A blogok olvasgatása napi szenvedélyemmé vált. Vannak vicces bejegyzések, viccek, de leginkább azokat az írásokat kedvelem, amelyek megmutatják írójának egy-egy újabb oldalát, betekintést nyújtanak a gondolataiba, értékrendszerébe. És van ilyen bőven. Nem emelnék ki szívesen senkit, hisz akkor már rangsorolnám a bloggereket, de mi, akik rendszeresen megfordulunk itt olvasóként, pontosan tudjuk kikről van szó.

Szépen lassan ezek az emberek beleszövődtek a mindennapokba. Egyre inkább tűnnek ismerősnek, barátnak. Pedig legtöbbjüket nem is láttam, mégis... De hamarosan blogtalálkozó, és én nagyon kíváncsian várom a személyes találkozást, és azt, hogy valóban olyan ember áll-e a bejegyzések mögött, mint akit olvasóként elképzeltem. 

Majd' kifelejtettem a kommentelőket (általában a bloggerek soraiból kerülnek ki), pedig nélkülük egész más lenne a bejegyzés értelme, hatása. Jópofa, humoros, de ha kell támogató és segítőkész bejegyzések ezek, melyek megerősítenek abban a hitben, hogy bár ez egy virtuális világ, mégis vannak "személyes" kapcsolatok és érzések.

Szóval köszönet mindenkinek ezekért, és meg is van a magyarázat, miért sikkadt el a partnerkeresési szándék. Hiszem, az majd jön magától. Vagy nem. De ez legalább biztos! :D

Én meg várom a blogtalit. Nem kicsit!

Mindenkinek kellemes hétvégét, sikerekben és eredményekben gazdag éjszakákat kívánok!  ;) 

Egy férfi iszonyú fejfájással, másnaposan ébred. Próbál erőt venni magán, hogy felkeljen az ágyból. Az ágya mellett talál két szem aszpirint és egy pohár vizet. A széken kikészítve tiszta, vaslat ruha, az egész szobában rend. Az asztalon egy üzenet:

"Drágám! Reggeli a konyhában, elmentem bevásárolni. Sietek haza! Szeretlek!"

Kitámolyog a szobából, az egész lakásban minden a helyén, a konyhában meleg reggeli illatozik, mellette a friss újság. A fia az asztalnál ül és reggelizik.

- Mondd fiam! Mi történt itt az éjszaka?!

- Úgy volt apu, hogy amikor éjjel háromkor részegen hazatámolyogtál, összetörtél néhány bútort, odahánytál a nappali szőnyegére, és azután beverted a fejed a szobaajtóba.

- De akkor hogy-hogy ekkora rend van, és friss reggeli vár az asztalon?

- Amikor anyu bevonszolt a fürdőszobába, és próbálta lerángatni rólad a nadrágot, azt mondtad neki:
"Asszonyom! Vegye le rólam a kezét, én nős ember vagyok!"  :D 

Matematika óra. A tanárnő kérdezi a gyerekeket:

- Gyerekek! Három veréb ül a villanydróton. Ha az egyiket lelőjük, hány veréb marad?

Pistike jelentkezik.

- Szerintem egy sem!

- Miért nem Pistike?

- Mert ha lelőjük az egyiket, a puskalövés hangjára a többi megijed és elrepül.

- Nézd Pistike! Ez matematikailag helytelen, de értékelem a logikádat!

- Tanárnő, én is kérdezhetek valamit?

- Parancsolj!

- Három nő ül a padon. Mindhárom kezében van egy-egy banán. Az első simogatja, a második nyalja, a harmadik szopja. Melyikük van férjnél?

- Hát, ööö... Szóval...ööö...szerintem amelyik szopja.

- Szerintem meg amelyiken karikagyűrű van. De azért értékelem a logikáját!

 :D  :D  :D 

Kellemes és szép hétvégét mindenkinek!

No comment!  ;) 
!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/f0e8f0420111124082739.jpg

A 6 éves Pistike nyavajog az anyukájának:
- Anyuuuu! Vegyünk egy biciklit!
- Most nem veszünk kisfiam, tessék szépen vacsorázni!
- Anyucikááám! Naaa, vegyünk már egy biciklit nekem!!!
- Elég legyen már, egyél szépen! Majd egyszer veszünk, de nem most!
Pistike duzzog egy darabig, majd azt mondja:
- Anyu! Akkor játszunk papás-mamást?
- Azt játszhatunk. Hogy kell azt játszani?
- Megvacsoráztunk, most menj el a fürdőszobába, vetkőzz le pucérra, zuhanyozz le, utána menj be a hálószobátokba és feküdj be az ágyba!

Anyuka gyanakodva és nagy zavarban ugyan, de megteszi amit Pistike kér. Fekszik egy 10 perce, amikor kivágódik a hálószoba ajtaja, ot áll Pistike az apja kabátjában, kezében a papa aktatáskájával, és beüvölt az ajtón:
- Öltözz Asszony! Megyünk a gyereknek biciklit venni!  :D  :D  :D 

Kellemes napot és hétvégét mindenkinek!

Tegnap reggel úgy ébredtem, mint aki éjjel alvás helyett ketrecharcot gyakorolt, persze tehetség nélkül. Vagyis összetörve. Mivel már régóta érik bennem a gondolat, hogy a középkori kínzóeszköznek is beillő ágyamat le kellene végre cserélni, a reggeli hát és derékfájás megadta a végső lökést. Elhatároztam hogy erőt veszek antivásárlási szokásomon, és megyek ágyat venni.

Egyrészt ez a manőver nem is olyan egyszerű. Mert ugye van választék. Az meg több mint kettő darab ágy, így a magamfajta (vásárlási szándékában "határozott") embernek alaposan fel van adva a lecke. Azt tudtam csak előre, hogy legalább 180*200-as legyen, meg kemény, de rugalmas matraccal bírjon (hátha nem csak aludni fog kelleni  ;) ). Első döbbenet: a gyártók szerint kis hazánknak kicsi lakói vannak. Majd' mindegyik ágy 140-es, vagy 160-as szélességgel bír. Nem is tudom, de a magam részéről szeretem ha van hely...  :D Második döbbenet: az árak!!! Mert bár kicsi az ágy, de legalább drága!

No, szóval választék van, győzzed kitalálni mit is akarsz. Az egyik kis bútorüzletben végre rájöttem melyik a jó, ebben nagy segítségemre volt az ott dolgozó hölgy. ;)

Mivel legalább 4 üzletben voltam már, csak azért ugrottam be az elég eldugott helyen lévő üzletbe, mert éppen mellette menetem el. Vásárló rajtam kívül senki (én senkit nem láttam), eladó is csak egy volt, egy kedves Hölgy. Nem tudom más hogy van ezzel, de én alapvetően gyűlölök vásárolni, pláne keresgélni, menni valami után. Minél több helyre kell bemennem, annál magasabb a vérnyomásom, és annál alacsonyabb az ingerküszöböm. Szóval képzelhetitek mennyire voltam kedves vásárló... :D  :D  :D 

Szerencsére itt nem volt tömeg, és nem volt eget rengető választék sem, viszont ami volt, az nem a svéd bútoripar remeke. Igényes és ízléses bútorokat láttam. Ja, és normális áron. Kezdtem megnyugodni, ráadásul az eladó is nagyon segítőkész volt. Megkérdezte mire lenne szükségem. Amikor nagyjából elmondtam az ágycsere indokát, mosolygott egy nagyot ( nem műmosoly), és már mondta is mit ajánl. Kérdezte, hogy milyen a szoba, milyen a stílus amit szeretnék, szóval igazi kereskedőként próbált hozzáállni a dologhoz. Amikor kezdtem szégyellni a bénaságomat, leintett, hogy nem vagyok egyedi eset. A férje is rossz vásárló.

Addig-addig szűkítettük a dolgot, hogy 3 ágy maradt, amit ajánlani tudott. Egy rögtön kilőve, mert hagyományos francia ágy volt (itt kárpitos ágynak hívják). Maradt tehát kettő. A hölgy azt mondta, döljek végig az ágyon nyugodtan, feküdjek rajta egy kicsit, és érezni fogom, melyik lenne a nekem ideális választás. Így tettem, ledőltem az elsőre. Hevertem vagy 5 percig (jól is esett a szieszta), majd amikor már elég kínosnak itéltem a dolgot, feltápászkodtam, és kipróbáltam a másikat is. A hölgy mondta hogy "ízlelgessem" nyugodtan, nem szabad elkapkodni. Nem kapkodtam, feküdtem, forogtam az ágyon. Valami nem volt az igazi, vissza az elsőre! Végignyúltam, és éreztem: megtaláltam! Ez lesz az! Közben megszólalt a telefon, a hölgy felvette. 

Most néztem meg jobban. Nem plázacica, hanem egy csinos 30-as asszonyka. Férfitársak tudják miről beszélek, az a típus, akinek nem kell kihívó ruhában, kihívó sminkben megjelenni, vagy kihívóan viselkedni ahhoz, hogy sugározza a nőiességet, és az erotikát. Akire ha ránézel (és megnézed), tudod, hogy a higgadt és nyugodt felszín alatt fortyogó, izzó láva van, ami rögtön a felszínre tör, ha erre alkalma van. Na, ilyen volt a kis hölgy. Nézegettem, heverésztem, elkalandoztak a gondolataim.

Vége a telefonbeszélgetésnek, a hölgy visszajött. Nem szólt semmit, ledőlt az ágy másik oldalára, a feje alá tette a karját, és úgy feküdt a hátán. Én meg néztem bután, de egyre nagyobb izgalommal az arcát, a lecsukott szemeit, a mellének körvonalát, ahogy a mellbimbói majd' átszúrták a blúz vékony anyagát. Néztem az egyre szaporábban emelkedő hasát, és próbáltam belátni a farmer csatja és a hasa közti vékony résen a szemérmére. Majd szépen lassan végigsimítottam...

- Úgy látom megtaláltuk a megfelelő ágyat! Ne haragudjon, egy kicsit elhúzódott a telefon, a főnök szokta ilyenkor kérni a rendeléseket.

Jééézusom!  :o  :o  :o  Beszunnyadtam, és álmodtam. Nem kicsit volt kínos a dolog, és a nadrágom sem kicsit volt szűk. :D  :D  :D  Mondtam hogy semmi gond, és azt hiszem tényleg megtaláltam a megfelelő ágyat! Meg is rendeltem. Ahogy kiléptem a novemberi hidegbe, az rendbe rakta a "dolgaimat", én pedig elhatároztam, hogy amíg eltelik a 4-6 hét mire leszállítják az ágyamat, addigra kerítenem kell bele egy NŐT is! ;)

Naponta átlagosan mintegy ötven magyar roma érkezik Kanadába, a torontói Pearson nemzetközi repülőtérre, és kér menedékjogot, leterhelve ezzel a reptéri személyzetet - írta a Sun News című kanadai napilap internetes oldala. A kanadai bevándorlásügyi tisztségviselők szerint a Magyarországról érkező roma családok arra hivatkozva folyamodnak menekültstátuszért, hogy hazájukban üldözik őket a "szkinhedek vagy a neonácik". Teljes családok, csecsemőktől a nagyszülőkig érkeznek a repülőgépekkel - írja a lap.

És állítólag pár hónap alatt több ezer roma vándorolt ki Kanadába. Akkor gyorsan fejszámolni, és egyből megtudjátok mikorra fogynak el. :D  :D  :D  De ez csak vicc, alaphelyzetből nincs bajom velük, sőt, ismerek olyat közülük, aki sok magyarra lehetne hatással becsületessége, életvitele és a jó szíve miatt.

De ne menjünk el a cikk mellett, amelyből csak kiragadtam pár mondatot. Mert mit gondolnak a kanadai emberek, amikor ezt olvassák? Először is legtöbbjük felkapja a fejét, és elkezdi megnézni, hol is van ez a Magyarország? Csodálkozva tapasztalja, hogy nem egy ázsiai kis ország, mely Abszurdisztánnal határos, hanem bizony Európa szívében elhelyezkedő, és valóban kis ország. Második gondolata rólunk, hogy mi, magyarok, egy rasszista, szélsőjobboldali és nacionalista nemzet vagyunk, akik tűzzel-vassal írtjuk szegény menekülteket, éjszakánként pedig barbár Ku-Klux klán szertartásokon gyülekezünk a rónaságon.

Él kint egy barátom (magyar), aki elmondta, hogy valóságos kis rémsztorikkal állnak elő kivándorolt honfitársaink, és a balga helyiek már-már hasonlatosságot vélnek felfedezni a '30-as és '40-es évek náci Németországával. Szóval nesze neked csikós, kocsis, gulash, meg Hortobágy.

Szintén ez a barátom mesélte, hogy a kilencvenes évek közepén -amikor már volt egy nagyobb menekülthullám- szintén sok roma ment ki az ígéret földjére. Maradtak is, a kanadai kormány támogatta is őket. Egy darabig, majd eljött az idő, hogy bizony kell dolgozni is. Nem mondom hogy nem dolgoztak, de bizony sokan nem bírtak a régi beidegződéssel, és elkezdték a jól bevált okosságaikat. Csakhogy...Le is buktak. Persze a sajtó rögtön lecsapott a dologra, de nem romaként emlegette az egykori menekülteket, hanem magyar állampolgárként. Szó ami szó, be is vezették egy idő után újra a vízumkényszert hazánkkal szemben. 

Ja, és a legszebb! Voltak akik anno nagy dérrel-dúrral távoztak, kígyót-békát kiabálva ránk. Majd amikor rájöttek, hogy kint sincs kolbászból a kerítés, ráadásul a nyelvet sem beszélik, nincs egy fia ismerős vagy barát a közelben, szépen hazajöttek. Nem ám csendesen és szerényen, hogy "Bocsesz, tévedtünk, itt sem rosszabb mint máshol!", hanem rögtön sipítozva, hiszen az önkormányzati lakásokat, amelyben addiig éltek, kiutalták másnak. És KÖVETELTÉK vissza, mer' az az övék!

Néha olyan érzésem van, hogy egyesek beleharapnak abba a kézbe, amely eddig etette őket. És nem tetszik. Ha valaki úgy gondolja, máshol jobban tudna élni, az menjen bátran. De ne feledje honnan indult!!!

No, megint elrugaszkodtam az oldal profiljától, nézzétek el nekem. Bár úgy gondolom, aki idáig eljutott az olvasásban, azt szintén foglalkoztatja ez a dolog. 

Mindenkinek kellemes hétvégét, csendes, nyugodt, emlékezős "ünnepet" kívánok!

Akik voltak olyan vállalkozó szelleműek és elolvasták a beírásaimat, nagyjából tudhatják, hogy napjaim jórészét gépkocsiban töltöm.

Így tettem tegnap is, és az élet, valamint a főnököm úgy alakította, hogy Gyöngyösről a 25-ös úton haladtam Eger felé. Nem mentem olyan sokat, körülbelül 15 km-t haladhattam, de ezen viszonylag rövid szakaszon rekordmennyiségűnek tűnő testi szabadfoglalkozású "hölgyet" láttam. Nem véletlenül tettem idézőjelbe a hölgy szót, hiszen szegény párákról a legritkább esetben tudtam csak megállapítani, hogy valóban a női nemhez tartoznak. Koszosak, ápolatlanok, és valahogy nagyon visszataszítóak voltak.

Mielőtt álszentséggel, prüdériával vádolnátok, kijelentem: a magam részéről semmi kifogásom a prostituáltakkal szemben, ősi mesterség, szükség is van rájuk nyilván, és magam is ismerek olyan hölgyet, aki így keresi meg a mindennapi "betevőt"! De belegondoltam abba, hogy én egy külföldi vagyok, aki csak átutazik az országon autóval. 

Szóval autózom, közben nézelődöm. Hallottam a csikósról, gulyásról, Hortobágyról, és hogy a magyar nők a világon a legszebbek. Erre mit látok közel 200 méterenként? 

Kedves külföldiek (és örök elégedetlen honpolgárok)!
Igenis a magyar nők a legszebbek a világon, és ne vegyetek tudomást az útmenti "demóról"!!! 

Az átlag magyar NŐ szép, izgalmas, rejtélyes, természetes, kedves, barátságos és gondoskodó. A magyar NŐ még akkor is tud szexis lenni, ha hazamegy a munkából fáradtan, netán még el kell látnia a csemetéket is. Persze nálunk is vannak sokan, akik nem tartják magukat ilyenkor vonzónak, de mi, férfiak, tudjuk hogy ez nem így van. 

Szóval 25-ös út "pillangói", Geronazzo "paplanszájú" Máriák... Ők csak a kontraszt miatt szükségesek. Mint ahogy kell a fehér mellé a fekete, a jó mellé a rossz, a szelíd mellé a vad. 

Éljenek a MAGYAR NŐŐŐK!!!!  :) 

A világ leghíresebb "baszdmegjei":

- Neil Armstrong: “Én oda ki nem megyek, baszd meg!”
- Teller Ede: “Ez kurv@ nagyot robbant, baszd meg!”
- József Attila: “Ne lökdössél, baszd meg!”
- Széchenyi: “Ez kurv @ nagy terv, baszd meg!”
- Bell: “Ez megszólalt, baszd meg!”
- Amundsen: “Itt kurv@ hideg van, baszd meg!”
- Napóleon: “Fáj a hasam, baszd meg!”
- Lehel: “Ez eltört, baszd meg!”
- Mátyás király: “Ez az igazság, baszd meg “
- Odüszeusz: “Haza akarok menni, baszd meg!”
- Noé: “Ez kurvára esik, baszd meg!”
- Ádám: “Ez megeszi, baszd meg!”
- Galilei: “És mégis mozog, baszd meg!”
- Colombus: “Na, ha ezt elõre tudom, el sem indulok baszd meg!”
- Newton: “Hát nem pont a fejemre esett baszd meg!?”
- Zrínyi Miklós: “Vaddisznó? Szelíd ez baszd meg!”
- Bill Gates: “Ez lefagyott, baszd meg” 

És a világ leghíresebb utolsó mondatai:

Jegyeket ellenőrzésre kérem felmutatni.
Jé pisztolya van. Meg neki is. Meg neki is?
Jobbról jó.
Jó akkor eltörlöm ezt a rúnát itt.
Jó napot kívánok. A BSA-tól vagyok.
Jó napot kívánok. Kérnék egy R1-es,R2-es,R3-as és R4-es ellenállást.
Jövő héten fizetek. 
Képzeljétek ötösöm lett a lottón és nálam van a nyeremény.
Kérem a jutalmamat.
Kész a fék a motoron. Megyek egy kört vele.
Ki van rúgva.
Kutyuli-mutyuli.

Látjátok gyerekek így néz ki a vízisikló.
Le a kommunistákkal.

Maguk mindig megfürdetik a látogatókat? De minek ide a só?
Majd én megyek előre.
Majd műtét után folytatom a viccet.
Meghúzom ezt a kart.
Megközelíthetjük őket. Elég békésnek tűnnek.
Megmondtam,hogy zárva vagyunk.
Mekkora a tűzereje?
Mi ez a gázszag és miért van itt ilyen sötét?
Mi lenne ha pisilnék rajta egyet és a mama.
Milyen szelíd ez a kis tigris.
Mire jó ez a piros gomb?
Mit féltek tőle? Hiszen csak egy gyenge nő.
Mondták már,hogy csúnya a feleséged.
Most már egészen biztos, hogy elfogytak a töltényeik.

Na látod drágám. Nem kell ide gázszerelő.
Na melyikünk mer jobban kihajolni az ablakon?
Na rendben drágám. Még egyszer csináljuk de utána alszunk.
Ne aggódj a szervízes mindent leellenőrzött.
Ne essenek pánikba. Ez csak próbariadó.
Ne izgulj. Ez csak egy szobor.
Ne lőjj.
Nehézlovasságunk páncélzata ellenáll a Mongolok nyilainak.
Nehogy már egy Trabant megelőzzön.
Nem adom oda a házi feladatomat.
Nem árulom el.
Nem halkítaná le azt a magnót?
Nem hiszem, hogy ebben a kábelben áram lenne.
Nem mindegy hogy metil vagy etil?
Nem most adok elöször vért.
Nézd apa egyedül tudok biciklizni.
Nézd csak az a repülő pont felénk jön.
Nézd csak drágám hát az a busz nem erre jön?
Nézd már nem ráz a hajszárító.
Nézzétek mekkora villám.
Nyugi fiam nem ez a fázis.
Nyugi szívem itt nincsenek cápák.
Nyugodtan kikapcsolhatod már tároltam a szöveget.

Oké mester a következő menetben kiütöm.

Persze hogy kihúztam a konnektorból.
Persze hogy lenyomtam a kismegszakítót.
Persze megint rossz a fénysorompó.
Protézis nélkül próbáld drágám.

Ráöntöttem a kólát lemezeidre.
Royal flush.

Start.
Siessetek már villog a zöld.
Szállj be. Tegnap többen voltunk a liftben.
Szerinted is be lehet venni ezt a kanyart százzal?
Szerinted is elbír engem ez az ág?
Szia cápa.
Szívecském légy szíves dugd be az ágymelegítőt.
Szólj csak a bátyádnak őt is elverem.
Szóval értik a viccet ugye?
Szóval ha a vadászfegyvert így tartom akkor nem üt.

Talán mégsem volt jó poén kiröhögni a varázsló kalapját.
Te az ott szemben nem Császár Előd?
Te ez a szárny nem fog letörni?
Tetszik a barátnőd haver.

Ugyan egy mesterlövész nem tud ilyen távolságra pontosan célozni.
Ugyan hagyd a létrát. Lemegyek én így is.
Ugyan már ezek mindig le vannak szigetelve.
Ugyan mi lehet veszélyes egy barlangban.
Ugyan szívecském értek hozzá. A kék a fázis.
Ugye a kutyát bezártad?
Ugye hatott a szerelemvarázs?
Úgy untat ez az egész.

Vagy félreértettem?
Vajon mi lehet ez a gomb?
Vajon mire jó ez a nagy doboz lemez.
Valaki a tetőről a szemembe tükröz. És mi ez a piros pont az ingemen?
Valami rosszat sejtek.
Vállalnak CD írást DD-s floppy-ról?
Vedd el ha tudod.
Vettem húsz deka leárazott párizsit. Most is azt eszem.
Végre közelről láthatok egy igazi tankot.


Kellemes hétfőt mindenkinek! :D :D  :D 

Néha jobb a bölcs hallgatás!  :D  :D  :D 

*Tisztelt Szerkesztőség!

Mélységesen felháborodtam az Önök által szerkesztett keresztrejtvényben szerepelt feladvány miatt: 

"A szerelem nyílása"

A megoldás 4 betű, melyet most nem írnék le! Ez egyszerűen gusztustalan és erkölcstelen, tekintve, hogy rejtvényújságjukat gyermekek is a kezükbe vehetik!!!

Nyilvános bocsánatkérést követelek minden jóérzésű ember, és a jó erkölcs nevében!

X.Y. Megyés Püspök

A szerkesztőség válasza:

Tisztelt Püspök Úr!

Szíves elnézését kérjük, ha feladványunk ilyen mértékben megbotránkoztatta, felháborította.
Azonban szeretnénk felhívni a figyelmét néhány apróságra:

Az Ön megfejtése, melyet szerkesztőségünkbe eljuttatni sziveskedett a "pina" volt, melyet sajnálatos módon nem tudunk elfogadni. Ugyanis a rejtvényünkben szereplő feladvány NEM a "szerelem nyílása", hanem a "szerelem nyilasa" volt, és a helyes megfejtés pedig "Ámor" lett volna!

Összesen 23456 megfejtés érkezett szerkesztőségünkbe, ebből mindössze 2 megfejtés volt hibás. Az egyik az Öné, a másik az Érsek Úré!

Így ezúton üzenjük az Érsek Úrnak, hogy az Ő "segg" válaszát sem áll módunkban elfogadni!

A szerk.*

Megint nem egy vidám téma, és ráadásul abszolút nem illik az oldal profiljába, de:
 
Ma pontosan egy éve annak, hogy a MAL Zrt. vörösiszap tároló medencéjének gátja átszakadt, és a kiömlő vörösiszap elöntötte Kolontár és Devecser nagyrészét.

Bejegyzésemnek igazából csak annyi jelentése van, hogy aki olvassa, annak jusson eszébe, hogy bizony mennyin múlik egy élet, egy élet munkája, mennyit ártunk mi emberek a természetnek és ezzel együtt magunknak.

Gondoljunk azokra, akiknek gyakorlatilag a semmiből kellett újjáépíteni az életüket, akik elvesztették hozzátartozójukat, gyermeküket.

És igenis jusson eszünkbe az elhullott háziállatok sokasága, egy elpusztult cica, egy kutyus. Lehet hogy Neked, Nektek is van házikedvenc...

Legvégül: 

Az elmúlt egy évben, ami a katasztrófa óta eltelt, sokszor szárnyra kaptak olyan idegborzoló kijelentések, hogy a károsultak közt van olyan, aki megpróbál hasznot húzni a tragédiából. Sokkal szebb, új házat kapnak, irreális kártérítési igényeket támasztanak, stb.
Mindazoknak akik ezeket szajkózzák, üzenem ezúton is:

Lettél volna ott, vitte volna el az enyészet a két kezed munkáját. Mit mondanál akkor?!
Bezzeg segíteni majdnem biztosan nem voltál ott. Azt elismerem, hogy lehetnek olyanok, akik talán megpróbálkoznak stiklikkel, de emberek vagyunk, és ez mindenhol előfordul. De általánosítani... Nagyon gusztustalan dolog.

Magunknak pedig csak annyit:

Örüljünk hogy itt lehetünk, sokszor vidáman élcelődhetünk, kereshetünk párt, partnert, és szórakozni csábíthatjuk egymást. De néha jusson eszünkbe, milyen hajszálvékony dolgokon múlik minden.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk az anyatermészetre!!! 

A károsultaknak pedig:

Gondolok, gondolunk rátok! Sok erőt, kitartást kívánunk, valamint azt, hogy a sors és a bűnösök kárpótoljanak Benneteket mindenért! 

Köszönöm hogy elolvastátok!

Természetesen nem szabad elfeledkeznünk a mentesítésbn dolgozó rendőrökről, katonákról, tűzoltókról, mentősökről, vízügyi és környezetvédelmi szakemberekről, az egyszerű munkásokról és civilekről, akik önzetlenül, saját testi épségüket kockáztatva segítettek menteni a menthetőt! Köszönet nekik!

Volt egy blogbejegyzésem a szőke nőről, és az ő tankolásáról. A korrektség kedvéért itt a férfi párja is. :D

Miskolc, Plaza parkoló

Tegnap délután volt szerencsém megtapasztalni, hogy nem csak a szőke nő privilégiuma az autós közlekedéssel kapcsolatos bénázás. Az elejét ugyan személyesen nem láttam (ezt sajnálom is nagyon), de a lényeget azt igen.

A parkolóház tele volt autóval, és tudjuk hogy kis hazánk polgárai igen nagy számban szabadelvűen szeretnek parkolni. Értem ezalatt, hogy általában a felfestett parkolóhelyeket csak irányadónak használják, a vége valahogy mindig az, hogy a fránya festett csík a kocsi hasa alá kerül. Ráadásul nem is egyenesen. Nehogy má' egy hülye vonal mutassa meg hová és hogyan parkolhatok?! :D

No, tele a parkoló. Jön Lakatos Ricsárdka egy női vágyfokozóval (Mercedes S), a géperejű jármű fedélzetén az egész családdal. Állítólag egészen higgadtan ment körbe körbe egy darabig, majd megállt az út közepén, várva hogy valaki elhagyja a parkolót. Persze közben mögötte azért gyűltek az autók, melyek vezetői szintén magyaros virtussal kezdtek dudálni, tudván hogy a kürt hangja által keltett rezgéshullámok előbb-utóbb hegyeket képesek megmozgatni. De legalábbis egy autót biztosan. :D

Tehát hősünk áll, mögötte szintén állnak és dudálnak, de Ő, a HERO csak áll, és nemes egyszerűséggel szarik a világra. És a kitartó parsztság meghozza a gyümölcsét, az egyik oszlop mellől kiáll egy autóstárs. Ember "D"-be löki a váltót, és nagy gázzal befordul a megüresedett helyre. A helyre, ami egy kisméretű, hazánkban gyártott autó parkolóhelye volt, így cirka 20 centivel volt kisebb szélességű, mint a Merci. Eredmény: mínusz egy visszapillantó. Nem a Mercié, hanem a mellette álló Opelé. Állítólag elég szép reccsenő hangot produkált. :D 

Az Opel anyósülésén ülő srác kipattant az autóból, és majdnem sírva ("Apám meg fog ölni") nézi a cstahajót, és a benne ülő "értelmiségi hegyomlást". Szólni nem mer, fiatal még a halálhoz... Bezzeg hősünk, aki mint a sebzett oroszlán üvölt a gyereknek, hogy mindjárt kitépi a beleit, ha nem áll odébb azzal a "szarral". A gyerek persze nem mozdul. És itt következik a szokásos formula, ember fújtatva és a motort bőgetve szugerálja a srácot, majd "R"ettenetesbe löki a váltót, és vadul tolatni kezd. Eredmény: minusz egy visszapillantó. Ezúttal a Merci bal tükre, ugyanis azt meg az oszlop vette le. Tehát van eddig ugye két autónk, mindkettőnek hiányzik a bal tükre. Az Opelé kb. 5-10 ezer jó magyar forint, a Merciére nem is merek tippelni.

Ekkor értem én oda, és könnyekig meghatott a látvány. Izompóló, benne hatalmas test luxus kategóriájú izmokkal (vastagon párnázott), 20 kilós trombitaréz kutyalánc, és művészi tetkók (szeretlek Bözsi). Az egész alapjában véve félelmetes is lehetett volna, ha King Kong nem cérnagéza hangon cirkuszolt volna, amolyan Győzike stílusban: Ezt kő' csinyálni-e?! Csaje! Produkcijó-e? :D :D :D Na jó, nem ezt mondta szó szerint, de a lényege nagyjából ugyanez volt. És ugyanaz a toporgás is megvolt, amit idegből követnek el az emberek, olyan 3-6 éves kor közt, amikor le akarják szoktatni a cumizásról. :D

Tehát üvöltözés, toporzékolás, fenyegetőzés (Ne nézzé' köcsög), majd a korona a történetre: Hatalmas köríves rúgás a srác irányába. Többen mozdultunk volna a srác védelmében, amikor hirtelen megfagyott a levegő. Az okos ember gyönyörűen kivitelezett mozdulatának eredménye: mínusz egy Mercedes jel a kocsi orráról. Döbbent csend, majd egy-két kipukkanni készülő nevetés.

Asszony kocsiból ki, és olyan Beja asszonyosan kezdett el 1000 decibellel visítani az EMBERREL, aki fülét-farkát behúzva sunnyogott. Volna. De a pofon gyorsabb volt, az asszony meg nagyon erős. :D :D :D A "Takaroggyá' vissza a kocsiba" felszólítás az asszonytól érkezett, a címzett megszeppenve szót fogadott. Bent a kocsiban folytatódott a műsor, majd motorbőgés, kerékcsikorgás, és nagy gázzal történő távozás volt műsoron.

Közben előkerült Opelos apuka is, akinek többen bizonygatták, hogy a gyerek nem tehet semmiről, és hogy felírták a Merci rendszámát. Apuka összeszedte magát, majd a visszapillantó tükröt, és fáradtan közölte, hogy köszöni, de nem kell a rendszám, nincs sok értelme.

Tudom, ez a történet sem nem erotikus, sem nem érdekes. De TANULSÁGOS!

Nyuszika nagy motyóval a hátán, találkozik az erdőben a medvével:

- Nyuszika mi az a nagy cumó a hátadon?

- Képzeld medve, meghívott ma a sünné vacsorára. Eszegettünk, borozgattunk, majd pár pohár bor után hátára feküdt, szétvetette a négy lábát, és azt mondta: "Mindenem a tiéd!". Bazzeg medve, ha ott vagy a hűtőt is elhozzuk!!!  :D  :D  :D 

Bátorság az, amikor egy férfi tök részegen, éjjel 4-kor hazajön, megpillantja a kezében seprűt tartó, tomboló feleséget, és azt kérdezi:
-Takarítasz, vazze, vagy repülsz valahova?

Mindenkinek kellemes hétfői napot! :D

A feleségem ragaszkodik hozzá, hogy vásárlásnál elkísérjem a CORA-ba. Sajnos, a legtöbb férfihez hasonlóan a vásárlás engem halálra untat. Ezért legszívesebben gyorsan végeznék, de a feleségem, a legtöbb nőhöz hasonlóan, imád össze-vissza csellengeni a polcok között.
A tegnapi nap folyamán a feleségem kapott egy levelet a CORA vezetőségétől, a következő tartalommal: 

Tisztelt asszonyom! Az elmúlt hat hónap folyamán az ön férje elég sok kellemetlenséget okozott cégünknek, amit tovább nem vagyunk hajlandók tolerálni, ezért úgy határoztunk, hogy az ön férjét persona non grátának nyilvánítjuk, és áruházunkból kitiltjuk. Megértése elnyerése végett az alábbiakban felsorakoztatjuk férje, videó felvételekkel bizonyítható tetteit.


Június 15. :Leemelt a polcról 12 doboz óvszert, amiket egyenként a gyanútlan vásárlok bevásárló kocsijába dobott.

Július 8.: Az ajándék osztályon található összes csörgőórát 5 perces időközökkel beállította csörgésre.

Július 29.: Leemelt egy nagy flakon ketchup-ot, aminek tartalmát a padlóra csöpögtette egészen a női vécéig.

Augusztus 7.: Odament egy eladóhoz és komoly, hivatalos hangon közölte vele, hogy vészhelyzet van az állateledel osztályon, kód 3 lépett életbe, azonnal menjen oda és járjon el az előírásoknak megfelelően. Az alkalmazott ennek megfelelően járt el, ami hatalmas pánikba torkolt.

Augusztus 28.: Elemelt egy „Vigyáz nedves padló” táblát és elhelyezte a szőnyegosztályon.

Szeptember 15.: A sportosztályon felállított egy sátrat, és az arra járó gyerekeknek azt mondta, aki hoz párnát és pokrócot az otthon részlegből, azt beengedi a sátorba. A felhívásra 23 gyerek reagált pozitíven.

Szeptember 23.: Az egyik eladó megkérdezte tőle, hogy segíthetne-e valamiben, amire a férje elkezdett üvöltözni, hogy miért nem hagyják békén.

Október 4.: Az egyik biztonsági kamerába benézett, mintha tükör lenne, közben az orrát piszkálta és az kiszedett eredményt bemutatta a kamerának.

Október 10.: A sportosztályon felvett egy vadászfegyvert, majd fenyegető hangot megkérdezte az eladót, hogy hol vásárolhatna idegnyugtató gyógyszert.

November 3.: A gépkocsi osztályon különböző tölcséreket kipróbált magán Madonna stílusban, amit az arra járóknak bemutatott.

November 18.: Bebújt a konfekciós ruhákat tartó állványba, és amikor valaki elhúzta a ruhákat rávisított „engem válassz, engem válassz.”

November 21.: A hangos bemondó hangjára embrió pózt vett fel a szőnyegen és azt visította: „Már megint ezek a szörnyű hangok.”

November 24.: Bement egy próbafülkébe, várt két percet, majd elkiáltotta magát. „Úristen, itt nincs vécépapír”. Az egyik eladónő elájult.

Budapest, 2011. szeptember 22. XVII. ker. egyik benzinkútja.

Begördül egy gyönyörű Mercedes, benne egy nem kevésbé "fullos" szőke Barbie-babával. Csivava az anyósülésen, nyitott szájjal rágózás, 6 liter kollagén az ajkakban, szóval egyből látszik hogy nem az eszéért kell őt szeretni. Na ja, agysebészt keressen aki akar. :D

Lány kipattan a kocsiból, közben mint egy jó idegenvezető, minden fontos látnivalót megmutat. Szoknyaigazgatás, elkóborolt öleb begyűjtése furcsa (szexis?) imbolygó léptekkel. Nem is csoda, amekkora sarka van a cipőnek... Olyan magasságban nekem már tériszonyom is lenne. :D

Kutyus (nem tudom szebben mondani) visszabasz a kocsiba, ajtó becsap. Majd ajtó kinyit, mert a táska szíja odacsukódott. Mindeközben előkerült a kutas srác is, és lelkesen felajánlotta a segítségét. És lássatok csodát, Barbie elutasította: "Köszike, egyedül is tudok tankolni!"

A srác elkullogott, én meg néztem ki a fejemből, mert még a végén kiderül, mégiscsak agysebész a drága.
Tanksapka kinyit, cső levesz és behelyez, tankolás, mint a profik! Mondjuk furcsa módon nagyon erősen szugerálta a számlálót, pedig ugye azt gondolhatnánk, hogy aki ilyen kocsit vesz/vesznek neki, nem kell kétezerért tankolgatnia, hanem egyszer tele, és megy ameddig megy. De ne legyünk igazságtalanok, végtére is megmondták hogy válság van! És amióta hozzánk csatolták Európát, azóta a benzinárak is nagyon durván elszabadultak. :D

Szóval a Barbie tankol, szépen manikűrözött kezecskéivel érzékien rángatta a töltőpisztoly billentyűjét. Már éppen indultam volna utamra, amikor sikoltozásra kaptam fel a fejem, hát hősnőnk a limitet elérve kirántotta a pisztolyt a tankból, de a szelepet el nem engedte, és szép módszeresen locsolta a benzint maga köré. Közben persze sikítozott is rendületlenül. Kutas srác rohan oda, majd ezzel a lendülettel ugrik is félre, mert a leány ahogy feléfordult, fordította a pisztolyt is. Nem húzom az időt, a lényeg, hogy alig tudták kitekerni a kezéből a megvadult (feltehetően hímnemű kúthoz tartozó) töltőcsövet. Közben az összeszaladt népek nyugtatni kezdték az immár nem is olyan tip-top honleányt, hisz biztosan nagyon megijedt. 

De nem! A Barbie-bébi méltóságát összeszedve nekiesett a kutas srácnak (igen, akit elhajtott):
- Most nézzed meg már meg a ruhámat, tiszta büdi vagyok!

A srác arcát látni minden pénzt megért. Szinte láttam ahogy a leány anyukájára gondol, aki testi szabadfoglalkozásúként egy lóval élt nemi életet, és ebből született meg a Szőke Ciklon. 

Én miután kiröhögtem magam, úgy gondoltam elindulok, mielőtt Szöszi rágyújt a nagy ijedtségre... :D 

Engedek a közakaratnak, és a piros 18-as karikás részt is leírom! ;)

...és húz magával. Nálam teljes volt a képzavar, az előbb még éppen indulni készültem, most meg itt botorkálok a vaksötétben a pultos lánnyal. És mi jut ilyenkor az ember eszébe? "Basszus, nagyon el kellene indulnom, mert az életben nem fogok végezni!" Következő gondolat: "Ez nem lehet igaz, ez valami vicc!"
Közben csak mentem a lánnyal, mint akit megbabonáztak (hiszen voltaképp ez volt az igazság), nem törődtem azzal sem, hogy hol a fejem vertem be valamibe, hol nekimentem valaminek.

Egyszer csak kinyílt egy ajtó, és egy irodába értünk, ahol volt ablak, így volt fény is. Igaz csak annyi amennyi az utcáról beszűrődött, de mégiscsak fény. Gyorsan körbenéztem, próbáltam kitalálni hol vagyunk, illetve kerestem a "Meglepetééés" buli résztvevőit. Mondanom sem kell, senki nem volt rajtunk kívül az irodában, sőt még nagyon berendezési tárgy sem. Egy íróasztal, egy szék, egy fogas, egy polc.

A lány felém fordulva megfogta újra a két kezem, és elkezdett húzni az asztal felé, egészen addig, amíg neki nem ütközött. Ekkor megállt, és úgy ölelt át, úgy bújt hozzám, mintha ezer éve ismerne. Olyan természetesen, lágyan, odaadóan...és igen, izgatóan! Rögtön megjött a bátorságom, és ezzel egyenes arányban múlt el a munka iránti kötelességtudatom. :D A karomban tartva éreztem az illatát, a teste melegét, a lélegzetét a nyakamon. Elkezdtem simogatni a hátát, és ahogy éreztem az érintésemet követő remegést, a simogatásomat egyre lejjebb irányítottam. Elértem a fenekéhez, megsimítottam, kicsit megszorítottam. Ekkor a lány -akinek a nevét sem tudtam- nyögött egyet, és azt hittem elájult, mert teljesen elengedte magát, és csak a karjával kapaszkodott a nyakamba.

A combjai alá nyúlva felemeltem, és felültettem az asztalra. Egy darabig csak néztük egymást, aztán hirtelen a tarkóm után nyúlt, és olyan hévvel kezdett el csókolni hogy azt hittem menten megfulladok. Közben kirángatta az ingemet a nadrágból, és alányúlva elkezdett simogatni. Esküszöm olyan forró volt a keze, hogy szinte sütötte a bőrömet. Én is elkezdtem feltérképezni a testét, a blúzát meglepően gyorsan ki tudtam gombolni, de a melltartó az feladta a leckét. Bénáztam egy darabig, de a lány ezt megunhatta, mert kicsit eltolt magától, hátranyúlt, és volt melltartó, nincs melltartó! Megláttam a melleit, nem voltak nagyok, de kemények, formásak és nagyon kézbeillőek voltak. Megcirógattam őket először az ujjhegyeimmel, majd amikor felnyögött és a kezével odaszorította a tenyeremet meg is markoltam őket.

Ő sem tétlenkedett, az övemet próbálta kioldani. Szerencsére neki sem ment elsőre, így bénázásból 1:1 lett az állás, ami kellő kuncogást váltott ki mindkettőnkből. Most szólalt meg először mióta bejöttünk, de most is csak annyit mondott: Segítessz?! Naná, megoldottam az övemet, ledobtam a nadrágot, és mire feleszméltem, Ő már ruha nélkül állt az asztal előtt. Újabb csókcsata, kezek vándorúton. Visszanyomtam az asztalhoz, felültettem, és elkezdtem a kedvenc sportomat: végigcsókoltam a testét egészen a lábujjakig, majd vissza. Nagyon hangosan zihált, gondolom kifáradt az egész napi melótól... ;) :D

Férfitársaim kedvéért mondom, a puncija fazonra volt igazítva, és amikor belekóstoltam, nagyon kellemes édes volt. Ezen felbuzdulva előbb lágyan, majd egyre céltudatosabban kezdtem a nyelvemmel kényeztetni, később bevetve az ujjaimat is. Munkálkodásom meghozta gyümölcsét, a zihálásból apró nyögések lettek, majd egy hosszú kiáltás, és a combjaival olyan szorosan "elkapta" a fejem, hogy azt hittem megfojt. Kb. 1 percig maradtunk így, mire ellazult, és elengedett. Épp időben, kezdtem lassan megfulladni. ;)

Felült, megcsókolt. Nem szólt egy árva szót sem, de ezt kezdtem teljesen természetesnek venni. Felállt, levette a még rajtam lévő inget, és most Ő kezdett el végigcsókolni. Nem időzött túl sokat, elég hamar leért, térdre állva elkezdett az ajkaival kényeztetni. Ebben nem nagyon volt gyakorlata, egy kicsit segítettem neki, de mondhatom, őstehetség a lány. Nem is bírtam sokáig, a hihetetlen helyzet, az eddigi történések, az ajkai, a nyelvének és kezeinek munkája révén nagyon közel kerültem a végkifejlethez. Jelzésképpen a hóna alá nyúlva felemeltem, és mondtam hogy ha még egy percig folytatja, nem bírom visszatartani magam. Nem szólt, csak mosolygott és nekem háttal ráfeküdt az asztalra, a lábait pedig eszméletlen szinten terpeszbe rakta. Ember olyan idegbeteg módon még nem kotorászott a saját brifkójában mint én, amikor a gumit kerestem. 

Vegyvédelmi felszerelés a helyén, és végre a helyére került aminek és ahová kellett. Itt már nem volt romantika, nem volt lágy érzékiség, csak kőkemény, szinte durva szex. És nem rajtam múlott, hanem bájos partneremen, aki eszeveszett erővel lökte magát felém. Nagyon hamar kezdődött újra a már ismerős zihálás-nyögés kombó, majd ugyanilyen hirtelen jött a sikoly és a szorítás. Nekem sem kellett több, igaz nem is bírtam volna tovább.

És miután mindketten magunkhoz tértünk, rájöttünk, hogy az iroda nem igazán alkalmas az esetleges szex utáni összebújásra. Én leültem a székre, a lány velem szemben az ölembe. És szinte hihetetlen, de nem beszéltünk addig, míg a lány meg nem szólalt: Lassan menni kellene, nemsokára jönnek takarítani és árut feltölteni a főnökék. Ránéztem az órámra, és azt hittem rosszul látok, hajnali 4 óra 50 perc volt. Nekem max egy félórának tűnt az elmúlt idő.

Eddig a történet kimaradt része. A folytatás az előző bejegyzésben van. Mint a Star Wars... Az első a harmadik rész... :D

Előljáróban csak annyit jegyeznék meg, soha nem gondoltam hogy valaha fogok blogbejegyzést írni. Igaz azt sem sejtettem, hogy valaha fogok az Eropolisra regisztrálni. :) De a hétvégén egy nagyon kellemes élményben volt részem, gondoltam leírom, hátha ez egy kellemes sorozat kezdete, és nem a vég kezdete.

A hétvégén a munkát két marokkal szórta rám szeretve tisztelt kenyéradó gazdám, így történt hogy szombat éjjel betértem egy vidéki kisvárosunk presszójába koffeinkúrára. A pultnál egy kellemes arcú leányka dolgozott, vendég rajtam kívül talán ha 4-5 emberke lehetett. Ezerrel bömbölt a mulatós a zenegépből, gondoltam ez azért viccnek is durva, megiszom a kávét, és száguldok tovább.

Kávé megrendel, és ekkor ért az első meglepetés: a pultos lány hangja... Nem tudnám megfogalmazni az érzést, de hihetetlen szépen csengő, de egyben kellemesen mély hang, angyali mosollyal és szomorú őzikeszemekkel megspékelve. Magamban jót mosolyogtam a saját reakciómon, el is hesegettem a kósza gondolatokat. Beültem az egyik sarokasztalhoz, és szokásomhoz híven a vendégeket figyelve "bambultam". Egyszer csak azt éreztem, hogy valami megrázza a kezemet, apró elektromos csípés, de megrándultam tőle. Ott áll felettem a lány, és éppen sűrűn elnézést kér, amiért a blúza miatt valószínűleg kicsit feltöltődött elektromossággal, nem akart megijeszteni. Megnyugtattam hogy semmi nem történt, tulajdonképpen vicces is a dolog, hisz férfi is nő közt nem baj ha első pillanatra megvan az a bizonyos szikra. A lány elpirult, éreztem hogy ez kicsit sok volt, ezért mindketten zavartan elnézést kértünk a másiktól. Persze ezt egyszerre, így rögtön megint viccessé vált a dolog. Jót mosolyogtunk, a lány visszament a pultba, én meg belefeledkeztem a kávémba. 

Azt éreztem, hogy vagy most azonnal lehúzom és elindulok, vagy elalszom az asztalnál ülve. Gyorsan felhörpintettem a kávét, és mentem a pulthoz fizetni. Ekkor jöttem rá, hogy már nem szól a mulatós, és rajtam kívül egy árva vendég sincs már. Érdeklődtem a lánynál, hogy esetleg záróra van-e, mert akkor elnézést hogy feltartottam, de megnyugtatott, hogy hajnali kettőig nyitva van, tehát még bő egy óra van a zárásig. 

És ekkor hirtelen -mintegy varázsütésre- elkezdett csevegni, megkérdezte hogy mi járatban vagyok, hogy-hogy még dolgozom, szóval kialakult egy jó kis beszélgetés. De az idő pénz, nekem meg még volt hátra melóm, így sajnálkozva búcsúzkodni kezdtem. 

Erre a pultos lány reakciója igen meglepő volt, felajánlotta ugyanis hogy ha maradok záróráig (már csak 20 perc) akkor meghív amire csak akarom. Gondoltam magamban, 20 perc igazán nem a világ, így beleegyeztem, mondván hogy ha megint olyan szépen mosolyog rám mint az előbb, az éppen elég fizetség lesz. Megint jött egy nagy pirulás. 
Megtudtam ezután hogy egyetemre jár, hétvégente dolgozik itt, hiszen drága az albérlet. Barátja nincs, vagyis elég régen szakított az előző kapcsolatával, stb. 

Közben eljött a záróra, pénztárgép lezár, villany lekapcsol, mosogatás. Felajánlottam hogy segítek, de csak a megállítótáblát kellett behoznom. Ja, és ha megtenném hogy bezárom az ajtót, majd kimegyek hátul vele. Motoszkált egy gondolat a fejemben, így rákérdeztem, és kiderült hogy jó nyomon járok: fél egyedül zárni, ezt a helyet már megpróbálták kirabolni. Mindent értettem, és megnyugtattam, ha esetleg rablás lenne, ne féljen... Senki nem tud úgy sikítozni mint én! Ezen nagyot nevetett, és én megint azt éreztem hogy ilyen csengő kacajt még életemben nem hallottam. De elérkezett a végső pillanat, minden elvégezve, felmosva a placc, mehetünk. 

Távozni a raktáron keresztül lehet, és én "hülye" nagy lovagiasságomban lekapcsoltam azt a villanykapcsolót, ami az utolsó fényforrásé volt. Döbbent csend, hirtelen ott találtuk magunkat a vaksötétben. Én azt sem tudtam merre vagyok, a kapcsoló helyéről fogalmam sem volt. 
A lány hangját hallottam, egészen közelről amint egyre hangosabban kezd kacagni. Lépések, puffanás, valami eldőlt. Rájöttem a melegéből, az illatából... Nem valami, hanem Valaki. 

Istenem, milyen kellemes a teste. Persze "rögtön" elengedtem, de Ő sem kacagott már. Elnézést kértem a bénaságomért, erre csak egy választ súgott a fülembe: Ne szólj semmit! És már csak azt éreztem hogy megcsókol, és húz magával.

Hogy ezek után mi történt, azt mindenki fantáziájára bízom (iiigen, keresztrejtvényt fejtettünk... ;)  :D ), de ha esetleg igény merülne fel ezzel kapcsolatban szívesen megosztom azt is.

Hajnali 5 óra volt, amikor ténylegesen a távozás mellett döntöttünk, én annyi mindent meg akartam kérdezni, de csak a számra tette az ujját, megcsókolt, és annyit mondott: 

- Kérlek, ne mondj semmit! 

Kimentem a kocsihoz, megvártam míg Ő is kijön. Felajánlottam hogy hazaviszem, de csak intett a fejével hogy nem, kedvesen a kocsi felé tolt, és közben valamit a zsebembe tett. 

Teljesen értetlenül, a nevét sem tudva elindultam, a tükörből néztem ahogy áll és int felém. Jó pár kilóméterrel később megálltam egy parkolóban hogy kiszellőztessem a fejem, ekkor jutott eszembe a zsebembe dugott valami. Egy cetli, rajta egy telefonszám és egy mondat: 
Ha erre jársz, akkor ezen a számon elérsz. Zs.

Hogy miért osztottam ezt meg? Nos, lehet hogy másoknak ez mindennapos dolog (ha van ilyen ember, akkor azt őszintén irigylem), de nekem eddig maximum a kósza erotikus fantáziámban jelentek meg ilyen sztorik. 

Folyt. köv., már ha lesz folytatás!  ;)